Elmondható, hogy a klasszikus vonalvezetés tradicionális anyaghasználat jellemző minden kis részletre. A nehéz függönyöktől kezdve, a Thomas Chippendale által tervezett bútorokon át, a gyermekek porcelánbabáin keresztül, a verandán elhelyezett faragott hintaszékig, külön-külön is egy iparművészeti tárgyat képviselnek. Minden tárgy jelenléte elengedhetetlen, ha funkcionális, és nélkülözhetetlen, ha szép.

Az ipari forradalom idején az emberek a jövőbe a gyermekek őszinte csodálkozásával és kíváncsiságával bámultak. A viktoriánus technológia egy igen bájos aspektusa a tiszta és töretlen optimizmus. Az embert borzasztóan szórakoztatta saját okossága, és azt hitte, ő az ura mindennek, amit csak észlelni tud. Látszólag minden problémát meg lehetett oldani bonyolult réz óraművek vagy kerregő gépek segítségével. Talán ezért nem csodálkozunk azon, hogy egy épület minden szegletében megtudhatjuk a pontos időt. Órák, órák és órák mindenhol. Az épület borostyánnal befutott homlokzatán egy jól látható toronyóra, a nappali gyönyörű faragásokkal díszített kandallóján egy kandallóóra, az ebédlőben az elmaradhatatlan ingás negyedütős állóóra, a könyvtárszobában a füles-fotelből jól látható falióra.

Érdekes és merész érzelmi megoldás volt a festmények elhelyezése. Volt, amelyik festőállványon, térelválasztó elemként és volt, amelyik egyszerűen a falon került elhelyezésre. Érdekes megjegyezni, hogy témájukban jól megfértek egymás mellett az ősök portréi, a vadász jelenetek, az angyalok és a csendéletek. Viszont az belő terek kialakításánál nagyon kellett figyelni arra, hogy hajszál vékony a mezsgye, a luxus térélmény érzete, és a giccs között. Felismerve a problémát, és kielégítvén az igényeket, megszületett egy új szakma, a szalontervező, ami a mai lakberendezés őse volt.

Az angolok a gyarmataikon - teljesen érthető módon, a szigetországban megszokott építészeti és lakberendezési elemeket reprodukálták. Egy kis Angliát akartak kialakítani maguk körül. Így elmondható, hogy a  viktoriánus tílus kihajózott a nagyvilágba. Hatalmas utazókofferekben vitte mindazt magával, ami a stílus és az életérzés elengedhetetlen kelléke.

„Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet.” Oscar Wilde gondolata tökéletesen fedi azt a világképet, amely szerint Nagy-Brittániában, és gyarmatain az arisztokrácia az életét nem hétköznapi módon éli.