Kedvelt kosztümös filmek, sorozatok, 19. században játszódó mûvek otthonai sugározzák a ma is keresett minõséget, stílust, értéket, egy letûnt kor hangulatát…

Viktória királynő uralkodásának idejét (1837–1901) Nagy-Britannia fénykorának tekintik. A leghosszabb ideig (63 év 7 hónapig) uralkodó brit királynő életidejében háromszorozódott meg Nagy-Britannia gyarmatbirodalma, biztosítva az anyaország növekedéséhez szükséges javakat, és zajlott az ipari forradalom, amely az akkori világ vezető ipari hatalmává emelte Angliát. A középosztály erősödő befolyása és jóléte megmutatkozott otthonaik stílusában, díszítésében is. A stílus magán hordozza a 19. századi angolszász gondolkodásmód jegyeit, életszemléletét: érték- és hagyománytisztelet, célszerűség szem előtt tartása, kiváló alapanyagok, igényes megmunkálás.
A belső terek a puritán egyszerűségtől a már-már giccsesnek tűnő díszítésekig tükrözik a rendeltetésüknek megfelelő hangulatot. A színösszeállítás az otthon területi elhelyezkedésétől függött. A világosabb színeket a kis- és nagyvárosokban kerülték a szennyeződés miatt. A színválasztást nagyban befolyásolta még az elérhető színezőanyagok skálája is. Vidékre gyakran az utazó ügynökök vitték korlátozott számban a belső terek dekorációs portékáit. A festést helyben kellett megoldani azzal, ami épp elérhető volt. Például a vidéki faelemeken használt kék-zöld színfestés a föld színezetű „terra verde”, a tojásfehérje és az író (tejtermék) elegyéből adódott. A viktoriánus korszak első felében a falak többnyire világos színt kaptak, kivéve az ebédlőket és a könyvtárakat. A korszak második felében a  gazdag színvilág nyert teret: élénkzöld és mahagónibarna tarkította a hálószobákat. Úgy gondolták, hogy a mély, gazdag színek fokozzák a szoba jelentőségét. Esztétikailag jónak látták az olyan minták használatát, amely egy domináns alapszínt és több kiegészítő, másodlagos színt tartalmaz. Törekedtek a megfelelő szín­egyensúlyra a textília, a fal, a bordűr, a mennyezet és a fafelületek között.
Egy szoba egyedi jellegének kialakítását tapéta, festősablon, speciális technikák (szivacs, márványhatás, fröcskölés) alkalmazásával érték el. Legtöbbször alig lehetett megkülönböztetni a festett falat tapétázott társától.
A szalon a középosztály újonnan felfedezett kulturális érdeklődését, gazdagságát és befolyását volt hivatott bemutatni, amely szinte túlzsúfoltnak tűnt a bútorok, a bőséges textilek és minták sokaságában. Általában a legtágasabb szoba volt a házban, amely a legmagasabb mennyezettel rendelkezett, a leggondosabban kidolgozott építészeti megoldásokkal, a legfényűzőbb dekorációval és bútorokkal. Noha a dekoráció stílusai változatos képet mutattak, mindenütt kitűnt a nőies vonás. A mennyezeti bordűr, a szegélyléc gondosan megmunkált, színében a faltól világosabb volt. A mennyezet sarkait és a csillár környékét is gazdagon díszítették.
Az ablakszövetek jelentőségteljesen omlottak alá a magasból – tavasszal és nyáron fehér muszlin, ősszel és télen pazar bársony, brokát és selyem zuhatagok – bojtokkal, szalagokkal, füzérekkel díszített elkötőkkel fogva össze ráncaikat. A kanapék, székek, fotelek, zsámolyok és asztalok között legnagyobbként a kárpitozott kanapé állt, tipikusan mélyen gombos, kanyargós háttámlájú. Olyan helyiség kialakítása volt a cél, amely elég hivalkodó ahhoz, hogy figyelemre méltassák, és elég kényelmes ahhoz, hogy a vendégek megszeressék, örömmel időzzenek tovább.
Az iparosodás ez időben számos újítást eredményezett az építészetben is, azonban a viktoriánus korszak iróniája, hogy a gyors és jelentős technológiai fejlődés korában a belső terek megalkotói változatlanul a múltból merítettek inspirációt.
A brit birodalom létrejöttével a 19. században nem egy építész döntött úgy, hogy karrierje kezdetén kivándorol a szigetországból. Többen az Egyesült Államokat választották, míg mások Kanadába, Ausztráliába, Új-Zélandba települtek át, és magukkal vitték, átültették az akkor éppen divatos otthonteremtési stílust. A század második felére a közlekedés és a kommunikáció fejlődésének köszönhetően már a birodalom egészen távoli területein is elérhetővé váltak az aktuális londoni trendet bemutató kiadványok. A legtöbben ezek alapján terveztek, alkottak, építettek. Az Egyesült Államokban aviktoriánus stílus a körülbelül 1860-tól 1900-ig terjedő időszak divatos irányzatait foglalja magába. A legtöbb építmény, ház megjelenésében keverednek a különböző stílusok, így nem lehet egyértelműen különböző kategóriákba sorolni őket, de mindenképpen szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak. A díszítettségben társaikat felülmúló házakat „mézeskalács házak”-nak becézik az Államokban. Számos filmből, sorozatból lehet ismert számunkra a San Francisco utcáin sorakozó, „Painted Ladies” elnevezésű viktoriánus házsor. „Painted Ladies”-nek nevezték a viktoriánus és Edward-korabeli, három vagy több színre festett házakat, a színezéssel a kecses díszítést hangsúlyozták. Mintegy 48 ezer házat építettek San Franciscóban viktoriánus stílusban 1849 és 1915 között, legtöbbjüket színesre festve. Az 1906-os földrengés megritkította az utcákat, de a város nyugati és déli térségében néhány ezer túlélte a katasztrófát. Sajnos az azt követő évek történelmi eseményei tovább tizedelték az állományt.
1963-ban egy San Franciscó-i művész élénk kékre és zöldre festette viktoriánus háza homlokzatát, amelyet néhányan megkritizáltak, de egyes szomszédai követték a jó példát – élénk színűre festve a maguk házát is. A művész és barátai által több tucat szürke ház vált „Painted Ladies” színes egyéniséggé. 1970-re a „színezős mozgalom” hatására egész utcák lettek „jóképűek”, a tevékenység még ma is tart… viktoriánus rajongók figyelmébe:
a http://www.theplancollection.com/house-plans/victorian/ címen szebbnél szebb viktoriánus (és egyéb) stílusú házak közül választható ki az édes otthon a fényképekkel gazdagon illusztrált és tervrajzokkal ellátott honlapról.

( www.hetek.hu  - Balogh Éva írása)