A világjáró viktorianizmus Egy korszak, egy stílus, amelyet viktorianizmusnak hívunk, a mai napig hatással van mindennapi életünkre.
Nevét az 1837-ben Nagy-Britanniában trónra kerülő Viktória királynőről kapta, amelyet az angol történészek Nagy-Britannia fénykorának tekintenek. Ő volt eddig a leghosszabb ideig uralkodó brit királynő. A közel 64 éves uralkodása alatt Nagy-Britannia gyarmatbirodalma megháromszorozódott. Az ipari forradalom alatt vált országa a világ vezető ipari hatalmává. Viktória, férje halála után, sokáig nem lépett a nyilvánosság elé –, öregkorára viszont a brit nagyság jelképévé és „Európa nagymamájává” vált.

A viktoriánus stílust definiálni igen nehéz, mivel nem formai jegyek alapján lehet meghatározni, inkább egyfajta gondolkodásmódot, életszemléletet tükröz, melynek alapjai a hagyománytisztelet, a célszerűség szem előtt tartása.

Mai korunk szemlélője, egy klasszikus angol épületet végigjárva tökéletesen megértheti a XIX. századi emberek életét. A belső terek általában a rendeltetésüknek megfelelő hangulatot tükrözik, minden jól átgondolt. Egy középület vagy egy bank épülete az állam vagy a cég nagyságát hirdetik, a lakások otthonosak, kényelmesek. Az angolok nemcsak szokásaikat, de tárgyaikat is őrzik. Ritkán dobnak ki bármit is, különösen, ha az már generációk óta a család tulajdona. Egy angol otthon már-már zsúfoltnak tűnő szalonja vagy ebédlője sokszor nemcsak a család, de egész Anglia történetét is elmeséli nekünk. Télikert, könyvtár-, vendég- és szivarszoba. Milyen beszédes nevek. Sőt! Adott hangulatban megkockáztatja a szemlélődő, hogy az egykor volt helységekben a mai napig érezni véli, a friss mezei virágok, az ötórai tea, a sütemény valamit a nemes szivarok varázslatos illatát.
A felhasznált színeket minden esetben a természetes markáns jelzővel illethetnénk. Óarany, bronz, bordó, méregzöld és még megannyi határozott természetes szín. A falakat néhol mennyezetig, néhol pedig csak párkány magasságik, mahagóni fával borították. Fölötte elegáns, rámába feszített szövettapéták, borűrök, réz falikarok.

Elmondható, hogy a klasszikus vonalvezetés tradicionális anyaghasználat jellemző minden kis részletre. A nehéz függönyöktől kezdve, a Thomas Chippendale által tervezett bútorokon át, a gyermekek porcelánbabáin keresztül, a verandán elhelyezett faragott hintaszékig, külön-külön is egy iparművészeti tárgyat képviselnek. Minden tárgy jelenléte elengedhetetlen, ha funkcionális, és nélkülözhetetlen, ha szép.

Az ipari forradalom idején az emberek a jövőbe a gyermekek őszinte csodálkozásával és kíváncsiságával bámultak. A viktoriánus technológia egy igen bájos aspektusa a tiszta és töretlen optimizmus. Az embert borzasztóan szórakoztatta saját okossága, és azt hitte, ő az ura mindennek, amit csak észlelni tud. Látszólag minden problémát meg lehetett oldani bonyolult réz óraművek vagy kerregő gépek segítségével. Talán ezért nem csodálkozunk azon, hogy egy épület minden szegletében megtudhatjuk a pontos időt. Órák, órák és órák mindenhol. Az épület borostyánnal befutott homlokzatán egy jól látható toronyóra, a nappali gyönyörű faragásokkal díszített kandallóján egy kandallóóra, az ebédlőben az elmaradhatatlan ingás negyedütős állóóra, a könyvtárszobában a füles-fotelből jól látható falióra.

Érdekes és merész érzelmi megoldás volt a festmények elhelyezése. Volt, amelyik festőállványon, térelválasztó elemként és volt, amelyik egyszerűen a falon került elhelyezésre. Érdekes megjegyezni, hogy témájukban jól megfértek egymás mellett az ősök portréi, a vadász jelenetek, az angyalok és a csendéletek. Viszont az belő terek kialakításánál nagyon kellett figyelni arra, hogy hajszál vékony a mezsgye, a luxus térélmény érzete, és a giccs között. Felismerve a problémát, és kielégítvén az igényeket, megszületett egy új szakma, a szalontervező, ami a mai lakberendezés őse volt.

Az angolok a gyarmataikon - teljesen érthető módon, a szigetországban megszokott építészeti és lakberendezési elemeket reprodukálták. Egy kis Angliát akartak kialakítani maguk körül. Így elmondható, hogy a viktoriánus stílus kihajózott a nagyvilágba. Hatalmas utazókofferekben vitte mindazt magával, ami a stílus és az életérzés elengedhetetlen kelléke.

„Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet.” Oscar Wilde gondolata tökéletesen fedi azt a világképet, amely szerint Nagy-Brittániában, és gyarmatain az arisztokrácia az életét nem hétköznapi módon éli.

Zolnai-Varga Ákos - www.1900.hu